Tappancsvilág

Egy rétisas emlékére

|

Dr. Déri János: Egy rétisas emlékére

Nekem is vannak történeteim. Ezt még akkor írtam, amikor még nem volt madárkórház Hortobágyon, de megpróbáltunk segíteni a beteg madarakon. A „hőskorban” műtöttünk a füvön, konyhaasztalon, a madarakat folyosón, szobában, padláson tartottuk, és olykor sikerült is meggyógyítani és szabadon engedni, de voltak sikertelen eseteink is. Ma már jól felszerelt műtő, röntgen, labor áll a rendelkezésünkre, de sikertelen eseteink most is vannak, hiszen nem mindig a technikai feltételek minősége, hanem sokkal inkább a beavatkozás gyorsasága a meghatározó tényező a madármentésben.

Hortobágyon, a Pusztadoktor Kft. műtőnek kinevezett irodájában, a dohányzóasztalon, az izoláló kendő alatt egy rétisas fekszik mozdulatlanul. Öreg tojó. A legnagyobb sasfaj Európában. Szárnyának fesztávolsága a 2,5 métert is eléri, súlya 5-8 kg. Ezé maximum 3 kg – legalább 14 napja nem evett. Négy napja hozták Biharból a természetvédők. Légzése egyenletes, szívverése normális. Dr. Beregi Attila, a műtétet vezető állatorvos még egyszer szemügyre veszi a röntgenképet: a jobb szárny mindkét alkarcsontja 3 darabra tört. A csontszilánkok között, és a sas egész testében összesen 19 darab 8-as sörétszemet számláltunk össze.

Kétszer lőhettek rá, kb. húsz méter távolságból. Az ujjnyi vastag csontokat maximum ilyen messziről töri így el a 8-as sörét, de közelebbről nem terít ekkorát. Azonnal leeshetett, ilyen szárnnyal nem lehet repülni. Ott is maradt, mert bár a feje tetejétől a lábszáráig érte a sörét, életfontosságú szervet nem sértett – rommá lőtt, lógó szárnyára folyton rálépve – nem tudott sokat gyalogolni sem. Aki lelőtte, otthagyta. Pusztán szórakozásból lőtt rá: húsz méterről nem kunszt eltalálni egy lepedőnyi célt. Az első lövés alulról érte, eltörte az alkarcsontokat és rongyként hullott alá a levegő királya. Gyakorlott vadász ismeri a szárnyazott vad zuhanását, el akarta pusztítani, ezért gyorsan ismételt. A másik csőből már felülről kaphatta a sas a sörétszemeket, még esés közben. Nádba, vagy bozótba eshetett, esetleg egy nagyobb víz másik oldalára, mert nem mentek utána, a magatehetetlen sasnak megadni a kegyelemlövést és eltűntetni a „bűnjelet”. Négy napja talált rá egy vadőr, csonttá-bőrré soványodva került hozzám. Magától már nem evett, de fakó fej- és nyaktollait felmeresztve, mellét kidüllesztve, hatalmas viaszsárga csőrével bátran kapott a hozzá közelítő kezem felé. Ez volt a cél.

Korábban már volt alkalmam megismerkedni az éles kávák kellemetlen szorításával, ezért gyors mozdulattal kitérve a vágás elől, a hatalmas csőr az ujjaim között tartott ujjnyi, afrikai harcsafilé-darabon zárult. Én elengedtem, ő nem. Ha már a szájában volt, rövid gondolkodás után lenyelte. A második falattal ugyanígy szedtem rá, de a következőért már ő nyújtotta a csőrét. Addig falatoztattam, amíg az utolsó haldarabot kirázva csőréből jelezte, hogy elég. Majd egy kilót megevett. Ez így ment három napon át. Fel kellett javítani a műtéthez.

Bár a kondíció némileg javult, az általános állapot romlott. Még néhány nap kellett volna, de nem lehetett tovább várni. A röntgent látva az Állatkórház gyakorlott csontsebésze nem vállalta a műtétet.

Az Egyetemre elfaxolt, átkopírozott röntgenképet ismerve dr. Beregi Attila, az egzotikus állatok specialistája másnap reggel pontban 8 órakor elsőként csöngetett. Igaz, hogy Budapesten, az egyetemen jobb felszereléssel, steril körülmények között lehetett volna műtétet végezni, de az oda-vissza való szállítással a több órás műtét egész napi stresszt jelentett volna a kritikus állapotban lévő madárnak. Ezért inkább az „Egyetem” jött le Hortobágyra. Nemsokára megérkezett az asszisztencia. Dudás Miklós, a Hortobágyi Nemzeti Park ragadozómadár-védelmi felügyelője, már „fogott kezet” sassal, ő tudja legjobban, miért kell az altatott madár lábait lefogni. Ez az ő feladata. A sas szárnyát és fejét az asszisztensem tartja, ő ellenőrzi a narkózis mélységét. Megérkezett a rádió is, később egy ország hallhatta a közvetítést. Attila vág, sörétet szed, összeilleszti a csontvégeket, én az akkus csavarhúzóval belefúrom a velőűrszegeket. Varrás, kötözés, antibiotikum, infúzió, röntgen. Ez utóbbi már Debrecenben, mert itt van legközelebb. A műtét sikerült. Ha felépül, repülni fog!

Lakásomon, egy fűtött raktárban helyezzük el, egy bealmozott szállítóládába, a többi madár közé: egy műtött kerecsen, egy mérgezett és két sörétezett, lábadozó egerészölyv társaságában. A madár felébredt, sárga szeme nyitva, de nem emeli fel a fejét. Óránként ellenőrzöm az állapotát, nem változik. Időnként mozgolódik, helyezkedik. Éjjel egykor még megfordult. Hajnali ötkor már nem élt. A réti sas földrészünk egyik legritkább madara. Fokozottan védett. 

1998. október

Utóirat, 2006. október:

Ilyen eset ma már egyre ritkábban fordul elő, de minden évben van sörétezett páciensünk. Védett állatok szándékos lelövése bűncselekmény, orvvadászatnak minősül, akkor is, ha a vadászterületen a vadászatra jogosult személy érvényes fegyvertartási engedéllyel használt fegyverével teszi. A tisztességes vadászok elhatárolják magukat ettől. Sőt a sérült madarak mentésében, munkánk támogatásában leginkább rájuk számíthatunk, hiszen ők nap mint nap ott vannak a területen.

Kiegészítés a szerkesztőségtől:

A Hortobágyi Madárkórház megmentett betegei közül kettőt lencsevégre kaptunk múlt év nyarán. Csacsogó, az egerészölyv tojó, 2 éve a madárkórház vendége, Zsófia királynő, a nevéhez illően fejedelmi megjelenésű rétisas tojó 5 éve lakik a legnagyobb röpdében.

A Hortobágyi Madárkórház és a Madárkórház Alapítvány elérhetőségei megtalálhatók ide kattintva >>

vissza