
	Örökbefogadás Fajtabemutató Kennelbemutató Teendők a kölyökkutyával Egészségvédelem Életmód Mikrochip kutyákban Események Kozmetika Táplálás Vicces fotók Frontline termékcsalád Fedezze fel a szinergizmusban rejlő erőt


	Fajtabemutató Teendők a kiscicával Egészségvédelem Életmód Mikrochip macskákban Események Táplálás Vicces fotók Frontline termékcsalád


	Állatorvosi rendelők


	Riportok Állatkertek, vadasparkok


	Múltbéli babonák Tévhitek napjainkból


	Apróhirdetések Hasznos érdekességek Meghökkentő érdekességek Kultúra & szórakozás Utazás Szállás Veszettség-mentes Övezet Tenyésztő és állatorvos: egy hajóban eveznek Gazdik egészsége


	Fertőző betegségek Belső élősködők


	Fertőző betegségek Belső élősködők Külső élősködők


	Biomill kutyatápok


	Frontline Combo spot on Frontline spot on Frontline spray


	Fertőző betegségek Belső élősködők


	Fertőző betegségek Belső élősködők Külső élősködők


	Biomill macskatápok


	Frontline Combo spot on Frontline spot on Frontline spray


	Állati vicces Könyvajánló Óriások vállán Szerzőink tollából

RSS Feed
Navigáció : Hírközpont

A „horrorlény” legendája és a valóság tanulságai

.
Címkék: Debrecen , aligátorteknős , harapós teknős

Az elmúlt hetekben híradások egész sorozata tálalta szenzációként a Debrecenben befogott aligátorteknős történetét. A ragadozó életmódot folytató hüllő elfogását követően, bulvár szinten a „csatornaparti rém” képével riogatták az olvasókat. A történet igazi érdekessége abban rejlik, hogy egy hazánkban nem őshonos faj miként kerül egy debreceni csatornába, és ott hogyan alkalmazkodik a környezetéhez.

Fotók: OTAM Kft., minden jog fenntartva

Az aligátorteknős (Chelydra serpentina) hazája az amerikai kontinens. Elterjedési területe Kanada déli részétől az Egyesült Államok középső és keleti vidékein, Mexikón és Közép-Amerikán át egészen Ecuadorig nyújtózik.

Hátpáncéljának színe a világosabb barnától egészen a feketéig változhat. Haspáncélja a hátpáncélhoz képest feltűnően kicsi, világosabb színű, rendszerint sárgás. Lábai jól fejlettek, erőteljesek, karmokban végződőek. Feje zömök, az állkapcsok szaruélei csőrszerűen kampósak. A nyak, mely a pihenő állatnál rövidnek látszik, messze előrenyujtható. Ha a teknős a fejét visszahúzza, úgy néz ki, mintha azt egy rendkívül széles lebernyeg redői közé rejtené. Farkuk hossza elérheti hátpáncéljuk méretét, rajta hosszanti irányban három sorban elhelyezkedő kúpszerű szarupikkelyek találhatóak.
Kifejlett állapotban akár a 20 kg testtömeget és az egy méteres hosszúságot is elérheti. Ideális körülmények között 70 éves életkorig is élhet.

Természetes élőhelyén az aligátorteknős elsősorban a nagyobb vízfelületű, lassú folyású vagy állóvizek növényzettel sűrűn benőtt részeit kedveli, ahol el tud rejtőzni. Áldozatát lesből támadja meg. A nyakát szemmel nem követhető sebességgel kinyújtva csap le, és az éles szarukávákkal borított állkapcsával elkapja a zsákmányát. Az étlapján minden olyan állat szerepel, amit be tud cserkészni, és le tud gyűrni. A rovaroktól, férgektől, csigáktól kezdve a halakon és békákon át a vízimadarakig felfal minden élőlényt. A fiatal, apró és nem kellően fürge aligátorokat is megeszi. A többi teknősfaj egyedeire is rátámad, a kifejlett példányok páncélját ugyan nem tudja feltörni, de leharapja a fejüket. Az elhullott állatok tetemeit felkutatja a vízben és azokat is elfogyasztja, illetve bizonyos vízinövényeket is megeszik.

A teknősök többségével ellentétben az aligátorteknősöknél nem a nőstények, hanem a hímek a nagyobbak. Ivarérettségüket általában 5-7 éves korukban, mintegy 20 centiméteres méretnél érik el. A nőstények júniusban raknak le 20-50 darab, gömbölyű, mintegy 30 mm átmérőjű tojást. A 25-28 milliméteres páncéllal rendelkező kis teknősök a hőmérséklettől függően 70-120 nap alatt kelnek ki.

A debreceni aligátorteknőst feltehetően a hozzá nem értő tulajdonosa rakta ki a csatornába, akinek kényelmetlenné vált az egyre nagyobbra növő, és tágasabb teret igénylő állat. Elképzelhető, hogy féltek is a ragadozó hüllőtől. A helybéli pecások elmondása alapján nem zárható ki, hogy a teknős több éve lakott a csatornában és annak partján vadászott az apróbb élőlényekre. A halaktól, gyíkoktól kezdve a kisebb rágcsálókon át az elhullott állatok teteméig feltehetően mindent elfogyasztott. Az amerikai kontinens hűvösebb tájain októberben beássa magát az iszap és a növényi maradványok rétegei alá, és hibernálódva áttelel. Hasonló stratégiával nagy valószínűséggel képes alkalmazkodni a Kárpát-medence éghajlatához is.

A történet tanulságai közé tartozik, hogy feltűnési vágytól hajtott, hozzá nem értő embereknek kifejezetten rossz ötlet ezt a hüllőt tartani. A debreceni példa alapján valószínűsíthető, hogy a kidobott teknős akár a hazai körülmények között is tartósan fennmaradhat, ami több problémát is felvet. Az ember által behurcolt fajok általában jelentős pusztítást visznek végbe az eredeti ökoszisztémákban. (Itt ugyan csak egy példányról volt szó, de az alapelvet ez nem változtatja meg.) Az aligátorteknős nem tart az embertől, az ügyetlenül hozzányúló embernek pedig az ujját is képes leharapni. Ezt az amerikai kontinens lakói ismerik - nem véletlenül nevezték harapós teknősnek - hazánk fiai és lányai viszont vélhetik egy ártalmatlan hüllőnek is, melyet veszély nélkül ki lehet emelni a vízparti növények közül. Pusztán a szerencsén múlott, hogy nem a debreceni gyerekek bukkantak rá először az érdekes külsejű teknősre, és nem akartak vele játszani. A teknőst végül horgászok fogták el, és a Nagyerdei Kultúrparkban található állatkertbe szállították.

Meglátogattuk a Debreceni Állatkertet és a helyszínen érdeklődtünk az aligátorteknős sorsáról. A jövevény befogásakor jó általános állapotban volt, kondícióját felmérve meg lehetett állapítani, hogy talált magának zsákmányt a vízparton, és nem éhezett. A tíz kilogramm testtömegű, hím példány harapása nem tréfadolog, megközelítése óvatosságot igényelt, a kezelését csak hozzáértő szakemberek végezhették. Nagyszámú piócát és 3 kullancsot kellett róla eltávolítani, ezt követően malachitzöld oldatban is megfürdették. Két hetet töltött karanténban, ezen idő alatt nem mutatkoztak rajta fertőző betegség tünetei, jelenleg pedig az eredetileg a törpe víziló számára tervezett medencében látható, a majomház végében. Az állatkert szakemberei a közeli jövőben döntenek arról, hogy a gyűjteménybe felveszik, vagy máshol kerül elhelyezésre. Az aligátorteknős egyedül tartva érzi elemében magát, a közel kerülő fajtársak között gyakori a civakodás, és a párzási időszaktól eltekintve nem keresik egymás társaságát.