
	Örökbefogadás Fajtabemutató Kennelbemutató Teendők a kölyökkutyával Egészségvédelem Életmód Mikrochip kutyákban Események Kozmetika Táplálás Vicces fotók Frontline termékcsalád Fedezze fel a szinergizmusban rejlő erőt


	Fajtabemutató Teendők a kiscicával Egészségvédelem Életmód Mikrochip macskákban Események Táplálás Vicces fotók Frontline termékcsalád


	Állatorvosi rendelők


	Riportok Állatkertek, vadasparkok


	Múltbéli babonák Tévhitek napjainkból


	Apróhirdetések Hasznos érdekességek Meghökkentő érdekességek Kultúra & szórakozás Utazás Szállás Veszettség-mentes Övezet Tenyésztő és állatorvos: egy hajóban eveznek Gazdik egészsége


	Fertőző betegségek Belső élősködők


	Fertőző betegségek Belső élősködők Külső élősködők


	Biomill kutyatápok


	Frontline Combo spot on Frontline spot on Frontline spray


	Fertőző betegségek Belső élősködők


	Fertőző betegségek Belső élősködők Külső élősködők


	Biomill macskatápok


	Frontline Combo spot on Frontline spot on Frontline spray


	Állati vicces Könyvajánló Óriások vállán Szerzőink tollából

RSS Feed
Navigáció : Hírközpont

Dr. Helmle Péter: Berci és a Ewing-ok

.
Címkék: dr. Helmle Péter , macska , vicces

Egy esős novemberi péntek délután, amikor többnyire a kutya se néz be az állatorvosi rendelőkbe, a telefon erős csengése szakította félbe merengésemet. A vonal túlsó végén Csopaki néni, egy régi macskás páciensem volt.
- Jaj, doktor úr, be kellene oltani a kis drágámat! Már így is elkéstünk picit.
A kis drágám egy 5 éves orosz kék macska volt, akivel évente egyszer találkoztunk, mindig télen, ilyenkor kapta meg a szokásos védőoltását. Berci állítólag tündéri jószág volt, jóllehet ebből én semmit sem tapasztalhattam, mivel a nagy, robosztus állat engem szerfölött gyűlölt. Talán a korábbi herélést nem tudta megbocsátani. Szerencsére sosem volt beteg, így nem kellett még igazán megvizsgálnom, de az oltásokhoz is két határozott segítőre volt szükségem, hogy ne legyen vérfürdő az apró beavatkozás vége. Komoly sérülést még nem ejtett rajtam, de zöld szemében mindig ott láttam a kis villanást: Egyszer elkaplak!
Az idős hölgy félbeszakította gondolataimat:
- Sajnos most nincs segítségem, ketten kell megoldanunk a dolgot!
Jeges kéz kezdte markolászni a torkom. Eljött hát Csopaki Berci ideje. De nem szeretek gyávának tűnni, és ezekben az ínséges téli időkben nem lehet csak úgy válogatni a hívások között, így hát lefejtettem nyakamról a fojtogató ujjakat és belehörögtem a kagylóba:
- Este 8-kor megfelel?
Nem volt kétségem a válasz felől, így hát elkezdhettem a lelki tréninget az esti műsorszámhoz. Berci valószínűleg most elégedetten élesítgeti félelmetes karmait, mint Mr. Tájfel a Macskafogóban, és alig várja az esti találkozást.

Nyolc óra előtt pár perccel álltam meg az emeletes ház előtt és remegő lábakkal mentem fel az első emeletre. Nagyjából olyan hangulatban voltam, mint a Kórbonctan szigorlat előtt, azzal a különbséggel, hogy ott nem szabdalják miszlikbe a delikvenst, még ha el is hasal a vizsgán. Jobb kezem mutató ujjával ránehezedtem a csengőre, és közben azon tűnődtem, vajon kifelé jövet is hozzám tartozik-e majd eme fontos testrészem. Kinyílt az ajtó.
- Jó estét doktor úr! Már nagyon várjuk.
- Csókolom, készen állok az ütközetre! – közben arra gondoltam, hogy „Mészáros” Berci bizonyára az utolsó bemelegítő ütéseket méri a bokszzsákjára az edzőtermében, türelmetlenül várva a pillanatokon belül kezdődő összecsapást.
- Menjünk a kisszobába, ahogy szoktuk!
- Jó, de előbb elkészítem az oltást, addig ne zargassuk az uraságot!
Feloldottam az oldószerrel a szárított vakcinát, és felszívtam a fecskendőbe.
- Készen állok az ütközetre! – tréfálkoztam erőltetetten, hogy leplezzem félelmemet.
- Jöjjön doktor úr, mert Bercike már nyugtalankodik!
- Tessék határozottan lefogni a nyakánál, én majd gyorsan farba bököm! – suttogtam, nehogy a nagy macska túl hamar észlelje a bajt.
- Ó, hát tudja, hogy én cukros vagyok. Nem foghatom meg, mert ha csak egy kis karcolást ejt rajtam a kis huncut, nagyon nehezen gyógyul meg a seb. Gondoltam, maga majd lefogja az egyik kezével, a másikkal meg popón szúrja.
Hát ez egyre szebb, és persze Berci majd nyilván békésen tűri, amíg én egyedül szerencsétlenkedem – gondoltam. Sajnos, van egy hülye szokásom: ilyen esetekben nem dobok el mindent a kezemből, és közlöm, hogy majd akkor hívjanak, ha lesz segítség, hanem általában megpróbálom a lehetetlent. Mentségemre szóljon, kárt még nem tettek bennem ezek a felesleges hősködések.
Ebben a pillanatban felcsendült a másik szobából a magyar televíziózás első szappanoperájának főcímzenéje. A néni, mint akit a kettőhúsz csapott meg, fürgén a foteljéhez ügetett, és kényelembe helyezte magát.
- Na, kezdődik a Dallas, el nem mulaszthatom. Ez a Bobby olyan aranyos gyerek, ő a kedvencem. Csak szóljon, ha kész vannak.

Azt hittem, rosszul hallok. Csopaki néni simán legyilkoltatna házi kedvencével, miközben ő kiválóan szórakozik Ewing-ék legújabb történetein. A macska persze ezalatt már régen eltűnt az asztalról, és a nagyszoba hosszabbik falát betöltő 60-as évekbeli szekrénysor alatt talált magának kiváló menedéket. De legalább nem ugrott egyből a torkomnak. Utána mentem, és benéztem a szekrény alá. Elég komikus helyzet volt, ahogy térdelek a földön, kutatok egy macskát, akit nyilvánvalóan nem tudok megszúrni, miközben Csopaki néni TV-t néz. A cicus a sarokban volt, láthatóan jól érezte magát, és mintha kuncogott volna. A másik dimenzióban Samantha már a harmadik pohár whiskey után nyúlt, pedig Texasban még nem volt reggel tíz sem, Pamela a fitness-teremben izzadt, Lucy alacsonyabb volt, mint valaha, Jockey meg újabb ármányon törte a fejét. Én is, csak én nem vagyok ebben olyan ügyes, mint ő. Azt találtam ki jobb híján, hogy szerzek egy partvist, ezzel megpróbálom immobilizálni Bercit, majd hosszú kezemmel villámgyorsan legyőzöm. Elindultam a konyhába, nem volt értelme kérdésekkel zavarnom Csopaki nénit. Most akár simán ki is rámolhatnám a lakást, annyira lekötötte őt az éppen marhákat üldöző Ray. Fegyverem a sarokban állt, magamhoz vettem, és egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy a lapátot pajzsként használjam, de eszembe jutott, hogy nincs harmadik kezem. Visszatértem, és elkezdtem az akciót. A partvis nem volt olyan ügyes szerkezet, mint James Bond kütyüjei, így Berci simán kicselezett. Ezt így játszottuk egy ideig, közben eltelt vagy húsz perc, de úgy láttam Bercinek tetszik a dolog, mintha kezdtem volna szimpatikussá válni számára.
- Nézd má’, ez a doki egész jó fej, elszórakoztat. – Valami ilyesmi járhatott a fejében.
Én viszont kilátástalanul hengeredtem a hátamra. Még egy próbát teszek, aztán vége - gondoltam, és a mennyezetet bámultam.
- Jockey, nem lehetsz ilyen aljas, hiszen testvérek vagyunk! – búgta Bobby.
- Akkor is enyém lesz a Ewing-olajtársaság, öcsi! – nevetett kajánul Jockey.
- Az ebédlőasztalnál nem veszekedhettek, itt nem! – fuvolázta a kicsit együgyű Elly mama.

Újra megpróbáltam, és csodák csodája, Bertalan most nem mozdult. Könnyedén átszúrtam a bőrét és belefecskendeztem az oltóanyagot. Határozottan az volt az érzésem, hogy a nagy macska megszánt. Értékelte heroikus, és valljuk be, idióta próbálkozásaimat, és ezért megjutalmazott. Igazán szép volt tőle, hiszen akár a fél karomat is leszedhette volna. Gazdája még mindig feszülten tapadt a képernyőre, ujjai görcsösen markolták a fotel karfáit. Aggódni kezdtem, mert ha most valami szörnyűség történne Texasban, még megkarmolná magát, és a sebei ugye nehezen gyógyulnak. Bejegyeztem az oltási könyvbe a vakcinázást, és letettem az asztalra. Jockey éppen egy újabb Bobby-t kisemmiző tervbe fogott. Csopaki néni rám nézett, szemei vérben forogtak, szerintem nem tudta, ki vagyok. Ebben az állapotában az egyébként kedves idős hölgy simán beleeresztett volna egy sorozatot Jockey-ba, ha van az asztalon egy pisztoly. Szerencsémre nem volt. Így a kikészített pénzt adta át görcsösen, ez mintha kicsit visszahozta volna a valóságba.
- Berci most újabb egy évre védett a macskanáthától…
- Nátha? Jaj, ez a Bobby mindig olyan könnyen öltözik, nem csoda, hogy megint megfázott – süppedt vissza az olajmezők világába a néni.
- Jó éjszakát, nem kell kikísérni, már jól ismerem az egész lakást! – indultam kifelé, közben ránéztem a még mindig a szekrény alatt terpeszkedő macskára. Szavamra, mintha rám kacsintott volna, de ez inkább már a nálam kezdődő elmebaj egyik első tünete lehetett.

Néhány pillanat múlva már az autómban ültem, és arra gondoltam, hogy egész jól alakult a látogatás, hisz’ egyben vagyok. Azért remélem, egy év múlva már nem lesz Dallas vagy ha mégis, addigra Pamela és Samantha kibékülnek, a bamba Bobby és Jockey jó testvérkék lesznek és talán még Lucy is megnő. Igaz, hála nekik, szert tettem egy újabb barátra. Na jó, lehet, hogy Berci még nem imád, de legalább már nem én vagyok az első számú közellenség.

Szerző:
Dr. Helmle Péter
„Bell” Állatorvosi Rendelő
1148 Budapest, Bolgárkertész u. 7.
Tel.: (06-1) 383-8504

A szerző újabb írása már olvasható a Tappancsvilág honlapon: Fülbenézőt hozott?