Tappancsvilág | www.tappancsvilag.hu

Dr. Helmle Péter: Fülbenézőt hozott?

.
Címkék: dr. Helmle Péter , kutya , vicces

Dr. Helmle Péter újabb írása egy állatorvos viszontagságairól

Idén augusztusban, egy forró csütörtök délután épp nővérem születésnapi ajándéka, egy hintaágy után nyomoztam Budapest barkácsáruházaiban, amikor a telefonon megszólalt a figyelmeztetés. Dolog van. És ahogy az órámra néztem, konstatáltam, hogy késésben vagyok. Már megint, és mint mindig. Így hát erőteljesen rátapostam a gázpedálra, elől felnyerítettek a lovak, irány a Baranyai tér! Icához, a „menedzseremhez” igyekeztem (gyakorlatilag tényleg az, róla majd máskor), rendelt néhány gyógyszert Angie, a bassett hound számára. A tér túloldalán várt még rám egy veszettség oltás is, és ha minden simán megy, még időben kiérek Újpestre helyettesíteni. A forgalom a pártomat fogta, hamar megérkeztem, Ica is kevesebbet kérdezett, mint egyébként, így gyorsan rohantam a túloldalra. Parkolóhely van, csodás, még marad fél órám az oltásra, és hogy átszeljem a várost. Nem mondom, kell hozzá egy kis bűvészi érzék, de talán menni fog! Ekkor még nem sejtettem, hogy fejem felett csakhamar sötét fellegek gyülekeznek.

Csengettem. Még egyszer, valószínűtlenül sokáig. Egy hang, mintha nem várt volna, álmosan, kelletlenül szólt ki a műanyag dobozból. Mindegy, a lift itt van, gyerünk a hetedikre! Illetve a hatodikra, mert csak addig megy (ezt ki találta ki így?), onnan egy szintet gyalog. Tinát, a 15 éves törpe schnauzert már hallani, azt ugatja, hogy húzzak melegebb éghajlatra. Az ajtó kinyílt, egy ötvenes hölgy köszöntött pongyolában:
- Jó napot, doktor úr! Fülbenézőt hozott?
Erős kezdés, gondoltam, hiszen eredetileg egy gyors oltásról volt szó, bármiféle fülbajról nem.

- Biztos otoszkópra tetszik gondolni. Nem, nem hoztam, de nem is kérte, hogy hozzak.
- Hát igen, csak gondoltam, mert fáj a fülünk, bizony.
- És miért nem tetszett mondani?
- Mert hol fáj, hol nem.
- És most fáj?
- Igen.
- Pech, na mindegy, azért természetesen megnézem.
- Várjon-várjon! És képzelje, most ugatott a csengőre, azért is nyitottam olyan későn, mert élveztem a műsort.
Jó játék, hülye gyerekeknek, gondoltam angyali arckifejezést öltve.
- Igen, sok kutya ezt teszi, Tina nem szokta?
- De igen, illetve nem és most mégis.
Kezdett izzadni a tenyerem.
- Attól tartok, nem értem.
- Hát régebben mindig csinálta, az utóbbi időben egyáltalán nem, és most megint. Nem lehet, hogy süket?
- Épp most mondta, hogy az imént hallotta a csengőt.
- Nem baj, azért csak nézze meg!
- Hát tudja, azért az nem ilyen egyszerű. A kutyáknál nincs amolyan hallásvizsgálat-féle, mert nem szólnak, hogy: „igen, most a jobb fülemben hallom, közepes erősséggel.” Lehet szólongatni, fütyülni, tárgyakat leejteni stb. Látja? Mondjuk így!
És tapsoltam, füttyögtem, a nevén szólítottam az öreg kutyát, aki valóban nem nagyon figyelt.

- Hát az biztos, hogy nagyot hall, de bizonyos frekvenciákat meghall és a csengő ilyen lehet. De ez nem tűnt fel eddig? – kérdeztem.
- Nekem nem, csak az, hogy nem hallja a csengetést. De most mégis. Hm. Az az igazság – és itt a hölgy bűnbánó arcot vágva lehalkította a hangját, mintha titkot mesélne, és körülöttünk rengetegen hallgatóznának –, hogy voltunk vele orvosnál, mert toklász volt a fülében. És azóta, bizony.
- Az nem baj, és ez sok mindent megmagyaráz. A toklász okozott egy hallójárat-gyulladást, ettől fájt a füle. A nagyothallás pedig attól van, hogy öreg. Tudja, sok idős ember is rosszul hall.
- De szerintem ott lett süket. Elvittük késő este, az ottani állatorvos azt mondta, el kell altatni, csak úgy tudja kivenni a toklászt. Aztán olyan sok altatót adott…
- Mennyi az a sok? Hány milli volt és milyen altató? – akadékoskodtam.
- Hát azt én honnét tudjam?
- Akkor azt honnét tudja, hogy sokat kapott?
- Mert sokáig aludt. Másnap reggelig.
- Az egyrészt nem olyan sok, másrészt Tina idős, ő már többet alszik ugyanannyi altatótól, mint egy fiatal állat. Ráadásul ez teljesen egyedi. – kényszerültem a védőügyvéd szerepébe.
Ám az ügyész nem tágított.
- Na, hát akkor mégiscsak kevesebb kellett volna neki, mivel idős. Most mondta.
- Nem ezt mondtam, de hagyjuk. Nézzük meg inkább Tinát, hiszen azért jöttem, hogy beoltsam. Meg sietnék is, ha lehet, sok a dolgom.

Elkezdtem vizsgálgatni a schnauzert, aki korához képest egyébként kiváló állapotban volt, az agya meg vitán felül barázdáltabb, mint a gazdájáé – gondoltam. Megnyomkodtam a fülei tövét, fájdalomnak nyoma sem volt, de azért kipucoltam mindkettőt, biztos, ami biztos. Tiszta volt mindkét hallójárat, ám az egyik mozdulatnál Tina aprót nyüszögött.
Az ügyész újfent támadásba lendült.
- Na, ugye megmondtam, hogy fáj! A kutyások is azt mondták, biztos, hogy kiszúrta a dobhártyáját az az orvos. És azóta süket is!
Próbáltam higgadt maradni, de belátható, nehéz volt. Az ujjaim bizseregtek, gondoltam véresre vakarom magam kínomban, de az fájna, ezért úgy döntöttem szimplán megfojtom a nőt, aztán irány Újpest. De hamar elkapnának, aztán tényleg mehetnék tárgyalásra, bár szerintem az előzmények ismeretében tuti felmentenének, az erős felindulás simán megállja a helyét. Persze nem ragadtattam el magam, de már izzadtam. Nagyon. A percek meg rohantak, tova. Miért pont engem talált meg ez a némber?
- Azért nyüszített, mert feszített picit a vattacsomó. És nem hiszem, hogy kiszúrta volna a dobhártyát a kolléga, de ha így is lett volna, attól még nem lesz süket az állat, ez egy kicsit összetettebb annál. De ha jobban hisz a kutyásoknak, ami általános, tudom én, miért nem velük veteti ki a toklászt?
- És az nem lehet, hogy két toklász volt benn?
- De. Sőt, akár három vagy négy is. – közben kezem a szike felé matatott. Ez is lehetne mondjuk a menekülés eszköze, villant át az elmémen. – Fókuszáljunk talán az oltásra, hiszen azért jöttem, végül is. A füle nem beteg, ha hiszi, ha nem.
- És mi ellen oltja? – jött az újabb fricska.
- Mivel azt kérte, hogy veszettség ellen oltsam be, így veszettség ellen.

- És az még kötelező? Azt hallottam, hogy van olyan, amit ilyenkor már nem kell beadni.
- A veszettség oltás a kutyák élete végéig kötelező, az úgynevezett kombinált vakcina pedig soha nem az, viszont mindig javasolt.
- Akkor azt miért nem kap?
Itt elszakadt a cérna, betelt a pohár, ezt már nem lehetett megkontrázni még egy szuper Fedák Sárival sem. Feladtam.
- Mert nem kérte, de legyen nyugodt, a kutyások úgyis mindent jobban tudnak, mint mi, állatorvosok. Tehát igazából az nem is kellene neki. Fölösleges.

Gyorsan beoltottam Tinát, ő értelmesen nézett közben, adtam egy féreghajtó tablettát minden magyarázat nélkül, mivel túl hosszúra nyúlt volna az is, elvégeztem a papírmunkát és készen álltam az indulásra. Fizetés közben Tina „anyukája” értetlenkedve nézett rám.
- De hát biztos fáj a füle, és süket is lett a kezelés óta, csak most hallotta a csengést. Jaj, ha hozott volna fülbenézőt, most sokkal okosabbak lennénk!

Kész. Döntöttem. Nyitva az utcára néző ablak. Ugrom. Végül is gyorsabb, mint gyalog egy szintet, aztán lifttel hatot lefelé. Nyerek vagy fél percet, Újpestre is hamarabb érek. És ha túlélem, biztos jöhetek jövőre is, nincs olyan szerencsém, hogy Tina elalszik békében vagy más állatorvost választanak.

Végül mégis gyalog mentem, hiába megalkuvó vagyok és az extrém sportokat sem kedvelem. A kocsiban meg kerestem valami nyugis zenét. Szerencsére nem volt dugó, így legalább Lajost, a karosszériást nem kellett meglátogatnom.

Szerző:
Dr. Helmle Péter
„Bell” Állatorvosi Rendelő
1148 Budapest, Bolgárkertész u. 7.
Tel.: (06-1) 383-8504

A szerző korábbi írása: Berci és a Ewing-ok címen olvasható a Tappancsvilág honlapon.

vissza

Nyomtatóbarát verzió

Küldje el a cikket e-mailben

Kedvenc fotónk

Fotógalériák

Kattintson a képre a galéria megtekintéséhez!