Június közepén egy anyamacska és két kiscica landolt az egyik Pest megyei lovardában.
Az a vicces ember, aki bedobta őket a lovak közé, úgy gondolhatta, ott állatok és emberek szépen megférnek, majd csak jön valaki és a gondját viseli a kis családnak. És lőn. A macsekokat elkezdték etetni. Az anyamacska néhány napon belül eltűnt, a két kölyök magára maradt. A lovardában született kiscicáknak a szüleik megtanítják, hogyan mozogjanak a vasalt paták közelében, nem is szokott bajuk esni, elsiklanak a veszély elől. A tanulatlan jövevényekre viszont rövid élet vár.
Az egyik kiscicát egy paripa fejbe rúgta, az apróság azonnal ott is maradt, holtan. A másik kismacs hátulsó felét csapta meg egy patkó, a cica nyivákolva menekült. Egy napig nem is látták utána, így elkönyvelték, hogy ő is odaveszett. Ez a 6 hetes apróság jelesre vizsgázott élniakarásból, hangerejéhez mérten jelentkezett, hogy ellátást és gondozást szeretne. Csak előbb megvárta, hogy Bárdossy Eszter doktornő betérjen a lovardába és leüljön az asztalhoz, ami alatt a sebesült cica elrejtőzött. A doktornő a baleset után 4 nappal felkarolta a súlyosan sérült kölyköt, megetette, letisztította, átnézte. Az rövidesen kiderült, hogy a jobb hátulsó láb a csípőtől a lábujjakig sokkal több darabban van, mint illene neki, több ponton csak a bőr tartotta össze a végtagot. Irányt vettek hát az ortopéd sebészhez.
A cicának többszörös, részben nyílt törése volt, és amit a lábából meg lehetett menteni, azt órákon át tartó, aprólékos munkával öszeillesztették és külső rögzítés, ún. fixateur externa segítségével stabilizálták. Az apró csontdarabokat átfúrták, és egyesével, egy erős drót segítségével, meghatározott pozícióban egy kiformázott fémdarabhoz rögzítették. A műalkotás neve: kismacs, lábában nagy vassal. A bal lába egyébként nem törött, de a bőr szinte teljesen lenyúzódott róla, és amit a patkó nem vitt le azonnal, az a bőrfelület elhalt. Konzervatív kezeléssel szépen helyrehozták a bőrt a bal lábon. A csodás menekülés emlékére a kiscica a Lucky nevet kapta az állatkórházban. A műtét után a doktornő továbbra is gondját viselte a lábadozó cicának, magához vette a sebesültet. Aki a nagy vassal a lábában az operáció után 3 nappal már fára mászott, aztán nyivákolt, hogy tessék onnan levenni, mert lejönni nem tudott.
A lábában a fém volt olyan súlyos, mint a virgonc, mindenhová felmászó rosszcsont önmagában. A kertben megkergette a hulló faleveleket, előbb 3 lábon, később már mind a négyen futva. Láttuk a kis felfedezőt, amint átfűzte a fejét, aztán a törzsét a drótkerítés hálószemén, a végén viszont a nagy vas fennakadt, és nem engedte a jobb lábát áthúzni a kerítésen. Volt ott méltatlankodás: a kismacs leszidta a kerítésépítőt, a körülötte szaglászó golden retrievereket, amiért nem rohannak segítséget hozni, aztán minket, hogy mit gatyázunk, miért nem ugrik azonnal mindenki, ha neki gondja van.
Két hete a vasból egy darabot már el kellett távolítani, kinőtte az állatka a külső rögzítőt. A kismacs lába szépen össze fog forrni, és ha addig a nyakát ki nem töri a kaszkadőrmutatványai során, szép pályát futhat még be. A vassal a lábában már most úgy száguldozik, hogy nem lehet elcsípni. Ha leveszik róla a külső rögzítőt, alighanem repülni is fog tudni.