|
||||||||
Címkék: kennel, kutya, kutyatenyésztés, pireneusi hegyikutya, standard Hogy a címben említett feladat megoldására értelmes alternatívákat kínálhassunk, három dolgot kell tisztázni. Meg kell határozni, hogy milyennek szeretnénk látni a pireneusi hegyikutyát, át kell tekinteni a fajta állományát itthon és külföldön, ezzel párhuzamosan pedig el kell dönteni, hogy mit szeretnénk a fajta javításáért tenni. A standard tartalmaz általános küllemi és karakterológiai leírást, amely tulajdonképpen nem más, mint az a benyomás, amelyet szeretnénk, ha az állat a szemlélőben keltene. Tartalmazza továbbá az ideális kutya testtájainak, szőrzetének, színének, marmagasságának, súlyának, arányainak, szögeinek, természetének /Wesen/, valamint az enyhe, súlyos és kizáró hibáknak a leírását. Mindezzel részletesen most nincs módunkban foglalkozni, csupán kulcsot szeretnénk adni a helyes szemlélethez. A pireneusi hegyikutyának nagy termetű, feltűnő, elegáns, nemességet sugárzó, tökéletesen kiegyensúlyozott kutyának kellene lennie, mely felépítését, képességeit tekintve maradéktalanul megfelel mindannak, amit egy területőrző használati kutyától el lehet várni. Ez utóbbi követelmény nem változhat divattrendek szerint, semmiféle alkudozás tárgya nem lehet. A cél tehát egy minden látható és nem látható szervezeti lazaságot nélkülöző, 77-78 cm /kan/, 70 cm /szuka/ körüli marmagasságú, /nem fekete/ folttal vagy folt nélkül fehér alapszínű, hosszú, de nem túl hosszú fedőszőr /kivéve végtagzászlók, farok/ mellett igen dús, vízhatlan aljszőrzetű, igen jó mozgású, biztos talajfogású, nyugodt, bátor kutya, mely már megjelenésével magára vonzza a tekintetet. Nem azzal vonzza a tekintetet, hogy úgy néz ki, mint egy félresikerült pireneusi masztiff, robusztus és durva, olyan magas, mint egy ír farkaskutya, olyan szűk mellkasú és olyan hátvonalú, mint egy angol agár, olyan hosszú a fedőszőre, mint egy afgán agárnak, aljszőrzet nélkül, hogy ahány lába van, annyifelé áll, mert a minél nagyobb magasság elérésére törekvő tenyésztés a méretekhez képest túl finom csontozatot hozott létre, keskeny fronttal. Az állomány itthon is, külföldön is elég vegyes képet mutat. Kezdjük a saját házunk táján. Magyarországon a nyolcvanas években két tenyészet kezdett a fajtával foglalkozni: König és Karcagpusztai. Francia és olasz kutyákkal kezdtek dolgozni, két olyan kant lehet kiemelni ezek közül, melyeknek pozitív hatása mindmáig érződik: Dylan-t és Copian Led d’Or Montagnes-t /utóbbi fia az első magyar Világgyőztes, Karcagpusztai Zuzmó, e két kutya leszármazottja a második magyar Világ-, valamint Fiatal és Felnőtt Európa Győztes kan, Glatisant’s Ark, az első magyar Fiatal Európa Győztes szuka, Glatisant’s Lile of Ireland/. E két kennel munkájának megszűntével a hazai tenyésztés egészen az utóbbi időkig parkoló pályára került. A kilencvenes évek végétől három, más-más elvet követő próbálkozás folyik a pireneusi állományának javítására: Rodentáli, Demoiselle, Glatisant. A Rodentáli kennel egy import francia kan, a Demoiselle kennel olasz kutyák bevonásával tenyészt. A Glatisant, e sorok írójának kennele egyetlen szukára alapozva /ami szintén leszármazottja a már említett Dylan-nak és Copian-nak/ mindig új, és kizárólag külföldi kanok segítségével három, egymástól elkülönítve továbbtenyésztendő vonalat igyekszik létrehozni, melyek a tenyésztő reményei szerint néhány generáció múltán típusukban azonos, de vérükben az akkori magyar állománytól és egymástól is idegen kutyákat eredményeznek, oldva a magyar populáció zártságát, megnövelve a fajtán belüli sikeres keresztezések esélyeit. A jelenleg kiállított hazai kutyák színvonala nem rosszabb, mint - Észak-Európa és Anglia kivételével - a kontinens többi részén, sőt, ha például a környező országokkal hasonlítjuk össze, azt lehet mondani, hogy kicsit jobb. Két dologra azonban, engem is beleértve, sokkal jobban oda kellene figyelni. A kiinduláshoz használt, és elég hosszú ideig főként egymással pároztatott König- és Karcagpusztai-kutyák létrehoztak a tizenöt-húsz évvel ezelőtti olasz és francia típushoz hasonlító állományt - ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a mostani dél-délnyugat-európai kutyák jobbak! - s ha ezeket a fokozatosság elvét feladva típusuktól merőben különböző idegen kutyákkal keresztezzük, abból csak a véletlen szerencse süthet ki bármi jót is. A másik dolog: a hibák és erények helyes mérlegelése. Vannak olyan hibák /betegségek/, amelyekkel nem lehet megalkudni. Akkor sem lehet megalkudni, ha a bíró nem tartja súlyosnak, vagy nem veszi észre. Vannak olyan hibák /betegségek/, melyeket igenis háttérbe lehet tolni, ha az összbenyomás, erények vagy akár egyetlen erény azt indokolja /és ez az erény lehet láthatatlan is, ha például a kutya, minden testi nyomorúsága ellenére kiemelkedően örökít/. Nem lehet megalkudni a hibás végtagállásokkal /mellső és hátulsó, szűk és talajon szűk, kiforduló, stb., kivéve a hátulsó végtagok enyhe kifelé fordulását/. Nem lehet megalkudni a kötött vagy nem tért ölelő mozgással. Nem lehet megalkudni a nem elég széles és mély mellkassal. Nem lehet megalkudni a nyerges, púpos vagy far felé lejtő hátvonallal /ismerek olyan, többszörösen győztes magyar kutyát, melynek a hátvonalát egy hiéna megirigyelhetné/. Nem lehet megalkudni a nagyon laza szemhéjakkal. Nem lehet megalkudni a fekete folttal, mert idegen beütésre utal. Nem lehet megalkudni a rossz idegrendszerrel /felsoroltak mind a magyar állomány gyakori hibái/. Meg lehet alkudni a hátulsó mancsok enyhe kifelé fordulásával /ha azok járásban párhuzamosak/, mert a kettős farkaskarom irritálhatja a kutyát. Meg lehet alkudni a csípőizületi diszpláziával, ha nem súlyos és nincs érzékelhető jele /de törekedni kell a tenyésztésben a visszaszorítására/. El kell felejteni, ha a bíró azt írja a bírálati lapra, hogy „rossz faroktartás”. A pireneusi hegyikutya faroktartása kiállításon nem megítélhető /nincs ezzel egyedül, ilyen például a komondor is/, ti. a standard „karikázás”-t ír elő, de csak izgalmi állapotban. Ha a kutyának elege van a szereplésből, zavarja az idegen környezet, nem fog úgy viselkedni, mint saját területén. A helyzet külföldön: mindenekelőtt a fajtagazda országban. Azt mondják, ahol két zsidó vitatkozik, ott legalább háromféle véleményt lehet hallani - valahogy így lehet a franciákkal is. Az első pireneusi standardot 1907-ben írták, mindjárt kettőt is, nem voltak képesek ugyanis megegyezni a testméreteket és a színt illetően. E standardokat 1923-ban átdolgozták és egységesítették ugyan, de különösen az első kérdést illetően a nézetek a végül megszületett kompromisszum ellenére sem voltak azonosak. Két típus jött létre tehát, egy könnyebb, levegősebb, és egy nehezebb, robusztusabb. A francia állományban a kilencvenes évek elejéig az utóbbi volt az elterjedtebb, aztán a divat fordult egyet, és megjelentek /francia hatásra Olaszországban is/ a könnyű, magas, finom kutyák, kimondottan hosszú arcorri résszel, szűk mellkassal, kiforduló végtagokkal. Európa többi része, Skandináviát és Nagy-Britanniát kivéve e két felfogás között őrlődött, néhány kiugró kivételtől eltekintve jellegtelen, formátlan, diszharmonikus egyedek sokaságát kitenyésztve. A skandináv és angol kiállított kutyákat küllemi szempontból csak csodálni tudom /e két európai típus áll egyébként legközelebb az amerikaihoz/. Arányokat, testtömeget, szőrminőséget, látható anatómiai korrektséget tekintve ezt tartom a járható útnak. Sok azonban az öröklődő betegség, különösen a csípőizületi diszplázia, a kutyák nagy része nem elég temperamentumos. A megfelelő vérmérséklet eléréséhez francia és olasz kutyákat kell igénybe venni. Az amerikai kutyákkal óvatosan kell bánni. Bár magyar bírótól hallottam, hogy - a kutyatenyésztés elsősorban show-célra folyik - a jó csontozat csak a nyírt, feltupírozott szőrzet keltette látszat, ez nem így van. A „mindent a küllemnek” alárendelés azonban az ottani állományt minden tekintetben eltávolította az európaitól, amerikai kutyát ezért nagyon alapos megfontolás után, állománykorrekcióra tartok érdemesnek felhasználni. Jó volna, ha fentiekkel a - jelenleg óvatos derűlátásra okot adó - magyar pireneusi hegyikutya-populáció további fejlődését sikerülne segítenem. A pireneusi hegyikutya és más kutyafajták további bemutatását találjuk Gaál Péter: A csahos fenevad című könyvében. Klikk a könyvajánlóhoz >> |
Címkefelhő
puma - környezetvédelem - stressz - űrutazás - Rotschild-zsiráf - egyiptomi mau - pitbull - agár fesztivál - állatotthon - statisztika - magyar vizsla - szálkásszőrű tacskó - Galapagos - állati áruház - hópárduc - himalája perzsa - napszemüveg kutyáknak - bichon havanese - Ricse - fagylalt kutyáknak - mazsola - állatorvosi igazolás - orchidea - komondor - repülőgép - havasi csóka - Veszprémi Állatkert - daganatos betegség - számítógép - dobermann - Veszettség-mentes Övezet - konferencia - állatok szökése - kutyatemető - rosszindulatú daganat - fogkő - HSAVA - fogápolás - eltűnt - egészség
|
|||||||
|
||||||||
2007. World of Paws - All rights reserved
|