Tappancsvilág

Dalma kalandos hazatérése Kanadából

|

Egy barátságos, jól szituált dalmát eb az első tíz évét kétlaki élőlényként töltötte, gazdáival együtt utazva hol Budapesten, hol pedig Kanadában lakott. Gyakorlott légiutasként meg sem kottyant neki a repülőgépek csomagterében átrepülni az óceánt, az apróbb kellemetlenségeket lerázta magáról, mint kutya a vizet. Az utazók palacsintájába belepiszkító ördög viszont őt szemelte ki 2008 januárjában, és ezzel kezdetét vette egy rémálom.

Dalma Magyarországon született, gazdája ajándékba kapta, és gyorsan elválaszthatatlanok lettek. Amikor a gazdiknak lehetősége nyílott Kanadában tölteni több évet, fel sem merült a kérdés, hogy a négylábú kedvenc velük utazik avagy itthon marad. Az eb otthonosan érezte magát mindkét országban. Hamilton környékén kissé nehezen mozgott télen, a nagy hóban, nyáron viszont élvezte a napsütést és a vízpartot.

„Az óhazában és az újvilágban egyaránt rengeteg izgalmas szagot találtam.”

A vízbe nem akarózott neki belemenni, viszont tökéletes társasági kutya vált belőle, aki a messze földön híres Chedok Állatkórházba járt fogkő eltávolításra és nem szeret az utcán leülni a dörzsös felületű, koszos aszfaltra. Mérete miatt a gazdik már nem vihették be magukkal a repülőgép utasterébe, de gond nélkül elücsörgött vagy hevert a ketrecében az utasszállító gépek csomagterében és a teherszállító járatokon is.

Ebben az évben a gazdi már Magyarországon tartózkodott, és a kanadai ismerősökkel közösen szervezték Dalma hazatérését: helyfoglalás a teherszállító repülőgépen, állatorvosi vizsgálatok, dokumentumok és pecsétek, ezeket követően újabb pecsétek, stb. Végül Dalmát a kanadai barátok kivitték a teherszállító repülőhöz, elbúcsúztak tőle, a gazdit pedig felhívták, hogy útnak indult az eb.
A menetrend szerinti landolás időpontjában az izgatott tulajdonos várta rég nem látott kutyáját Ferihegyen. A gép leszállt, a rakományt kimálházták és szortírozták. Dalma nem volt a rakomány között.

A tulajdonos nem hitt a szemének. A dokumenteket lobogtatva ostromolta a repülőtéri információt, felhívta a kanadai barátait, hogy biztosan elindult-e azzal a bizonyos járattal a kutya, száguldott az egyik cargo járat rakodásától a másikig, hátha tovább irányították Dalmát, és a végén semmi eredmény. Néhány órán belül a ferihegyi repülőtér teljes földi személyzete kívülről fújta, hogy Dalma hány éves, milyen fajta, melyek a különleges ismertető jegyei, mikor és honnan indult, és mikor kellett volna megérkeznie. Egy dolgot nem tudott senki, azt, hogy hová tűnt az eb.
Végül a nyelvi nehézségeket legyűrve sikerült kapcsolatba lépni a párizsi repülőtérrel, ahol a Kanadából érkező teherszállító járat először leszállt. Dalmát a francia állategészségügy emberei kiszállították a repülőgépből, és nem engedték tovább, mert nem volt megjelölve mikrochippel.
Az elképedt gazdi Budapesten csóválta a fejét, a kanadai ismerősök az óceán túloldaláról nem tehettek semmit, a Párizsban marasztalt Dalma pedig jól nevelt társasági ebhez illően csóválta a farkát és várta sorsa jobbra fordulását.

„Adnak-e enni és inni a kutyámnak, kiviszik-e a dolgát végezni, vagy napokig bezárják egy ketrecbe és magára hagyják?” – ehhez hasonló gondolatok jártak a gazdi fejében. A dalmata három napot töltött a francia fővárosban (az elmondás szerint rendesen gondját viselték), ezt követően felpakolták egy teherszállító repülőgépre és visszaküldték Kanadába. Azzal az intelemmel ellátva, hogy mikrochip nélkül ne próbálkozzanak ismét.
Az óceán túlpartján több hetes pihenő és feltöltődés következett, mikrochipes jelölés a Chedok Állatkórházban, a felkészítés után pedig nagy levegőt vett mindenki és újra belevágtak a repülőgépes szállításba.

A ferihegyi landolás után a korábbi rossz tapasztalatok hatására a gazdi óvatosan nyitott be a helyiségbe, ahol Dalmát át lehetett venni. Csöndben dolgozó hivatalnokok, zajtalan számítógépek, sehol egy vakkantás vagy akár egy halk nyüszítés a háttérben. A tulajdonos alig merte megkérdezni, hogy kedves kutyája valóban megérkezett-e. Természetesen – hangzott a válasz – itt vár Önre a sarokban, mutattak egy ketrecre. Dalma teljes nyugalommal üldögélt eddig a pillanatig, aztán a gazdi hangját meghallva eltörött a mécses. Sírva panaszkodva, de hatalmas farokcsóválással ugrott rég nem látott gazdája nyakába.

Ezen alkalommal egyébként Dalma összes állategészségügyi igazolását kapcsolták le és tartották vissza Párizsban. Rejtély, hogy miért. A kazalnyi papír egy hét múlva, postán megérkezett. Ferihegyen emberséges volt a hatósági állatorvos, elfogadta a dokumentek későbbi bemutatását, és hazaengedte a kalandos utat bejárt kutyát.

Napfény és biztonság: újra együtt a gazdival Budapesten

vissza